Történetünk
Egyesületünk tagjai már hosszú évek óta Miskolc város különböző kulturális, művészeti vagy éppen vendéglátó helyeinek egyikén dolgoznak, olykor egy-egy esemény, rendezvény kapcsán összefonódik a munkájuk. Egy-egy ilyen alkalommal kezdett megfogalmazódni bennünk, hogy a városért, múltjáért és jelenéért, de leginkább a jövőjéért tenni kell. Hiszen jól látszik, hogy a fiatalabb korosztályok kiesnek Miskolc város múltjából, értékeiből, nem ismerik már azokat a kultikus alakokat, személyeket, vagy akár eseményeket, akik/amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma megyeszékhely, egyetem város, turisztikai cél lehet. Szükséges a város múltját felidézni, leírni, megfoghatóvá tenni annak érdekben, hogy még sokáig virágzó és kulturális értékekben, eseményekben gazdag maradhasson, bővülhessen.
Szervezetünk hivatalosan 2019. május 2-án került bejegyzésre. Tagjaink már ezt megelőzően is aktívan dolgoztak a város értékeinek feltárásán, felkutatásán, megmentésén. 2018 tavaszán kezdődött el a „fekete kutya” hazahozatalának projektje mely eredményeképpen 2019. május 11-én az Erzsébet téren az érdeklődők már megtekinthették a Weidlich-palota fűszerüzlet legendás cégérének hiteles másolatát. Ezzel egy 47 éves „kaland” végére tett pontot szervezetünk.
Ezzel egyidőben megalapítottuk a ,,Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátó Nívódíjat” mellyel egyfajta „brand”-et építünk a „kutya köré”. Ezt a díjat 2019. május 11-én – Miskolc város napján – már át is adtuk az első, szakmailag erre méltó vendéglátósnak. Olyan miskolci kereskedők/vendéglátósok minőségi védjegye ez a kutya, akik tényleg a szakmájuk legjavát képviselik, és emelik városunk hírnevét.
Miskolc helytörténetének fontos része a Weidlich-palota, Weidlich Pál története. A híres kereskedő, aki a Böczögő-féle Korona szállóval párhuzamosan a minőségi szolgáltatás megteremtője volt városunkban.
A 2020. év is eseményekben gazdag az egyesület életében. Trianon 100 éves évfordulójának kívántunk méltó emléket állítani városunkban. Ujpál Zsolt/Gilbert elnök ötlete Taba Jenő építész gondolataiban öltött formát és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával az emlékmű elkészült és ünnepélyes keretek között átadásra került Miskolc-Felsőhámor festői szépségű környezetében.
A 2020. évhez immár elválaszthatatlanul kapcsolódik a veszélyhelyzet kifejezés, ami különböző tartalommal bír a gazdasági szereplők a családok, oktatási intézmények, költségvetési szervek számára. A téma azonban kivétel nélkül mindannyiunkat érint.
Egyesületünk egy pályázat keretében egy különleges felhívást tesz közzé COVID 2020 címmel, amelynek célja a vírushelyzet kapcsán mindennapjainkat meghatározó változások , az időszak sorsfordító eseményeinek, az érzékelhető társadalmi hatásainak, dokumentálható tüneteinek, pozitív és negatív eredményeinek – Miskolchoz kapcsolva – művészi igényességgel történő feldolgozása a fotográfia, valamint a képi megjelenítés és a plasztikus ábrázolás eszközeivel. A felhívást Miskolc középiskoláihoz, alkotó- és művészeti csoportjaihoz, amatőr fotósaihoz kívánjuk eljuttatni.
A felhívást követően 4 hónap időtartam áll majd rendelkezésre (tervezett) a pályázati alkotások elkészítéséhez, amelyek közül a legszínvonalasabbakat egy kiállítás keretében bemutatjuk egy hónapon át és online szavazás keretében közönségdíjast hirdetünk, melyet egy díjátadó keretében átadunk.
Célunk, hogy a 2020. év történelemkönyvekbe kerülő időszaka színvonalas, igényes művészeti alkotások formájában is megörökítésre kerüljön Miskolc városában is.