Helyismereti séta a Tiszai – Gömöri – Rendezőpályaudvar körül

Helyismereti sétát tartunk a Tiszai pu. – Gömöri pu. – Rendezőpályaudvar útvonalon. Lehet fényképezni, beszélgetni, kérdezgetni. Egyedi és egyszeri lehetőség! Egy kísérőt kapunk a MÁV-tól, illetve munkavédelmi oktatást is. Éppen ezért a program regisztrációhoz kötött, melyet hétfőn délig fogadunk el! A teljes név és a személyi igazolvány száma kell hozzá, mert engedélyt kapunk üzemi területre való belépésre!Találkozó a Tiszai pályaudvar váróterme előtt 8.45-kor!

TISZAI PÁLYAUDVAR rövid története

A MÁV által üzemeltetett Tiszai pályaudvar Miskolc nagyobbik vasúti pályaudvara. A Kandó Kálmán téren található, építésekor a várostól több mint két kilométer választotta el. Nevét építtetője után, a Tiszavidéki Vasútról kapta. Áthaladó vasútvonalak (80) (89) (90) (92)TörténeteMár az 1832. évi országgyűlés megállapította a Pest és Miskolc közötti vasúti kapcsolat létesítésének fontosságát. Az előkészületek azonban elhúzódtak, a forradalom is közbejött, és így csak jóval később került sor a vasútvonal meghosszabbításaként a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc vonal kiépítésére.A miskolci szakasz építése 1857-ben kezdődött meg. A munkálatokat hátráltatta az egyet nem értés a városvezetés és a vasútépítő társaság között: a város szerette volna, ha a pályaudvar a Széchenyi és a Bajcsy-Zsilinszky utca találkozásánál épül meg (nagyjából ott, ahol ma a Szinvapark bevásárlóközpont áll), mert a társaság által kijelölt helyet a várostól túl távol esőnek tartotta. Az elmérgesedő vita következtében a városvezetés nem támogatta az építkezést, sem ingyenes telket, sem építőanyagot nem adott, és 1859. május 24-én, díszes avatóünnepség nélkül került sor a „miskolci” elnevezésű vasúti pályaudvar átadására. A Gömöri pályaudvar megépülése után Főpályaudvarnak nevezték.1860-ban megépült a Kassa felé vezető vasútvonal, 1870-ben megnyílt a Pesttel közvetlen összeköttetést biztosító, majd az 1871-ben átadott gömöri vasútvonal (lásd Gömöri pályaudvar), ami közlekedési szempontból lényeges ugrás volt.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük